-Kincsem kelj fel!
-Hajnalban. Felkelteni. Engem. NYÁRON?
-Ma van az a táborozós cuccotok..tudod! Amilyen gimiben is volt. - Nos igen..ilyen ha fősulira megyek, ami ráadásul magán. Talán kettő-három másik ilyen hely van még a Truman-en kívül. Már összepakoltam neked tegnap. Ki viszlek a busz állomásra.- Na és erről nekem nem lehet szólni? Szerintem kihallatszódott az összes gondolatom, mert anyu válaszolt. - Ne mondd, hogy elfelejtetted!
-Hát, de..- a hangom rekedtebb volt, mint gondoltam. Megköszörültem a torkom és folytattam. - Öt napos ez az egész hóbeleblanc ugye?
-Igen, kincsem. - Vett egy mély levegőt és láttam rajta, hogy még mindig nem tud aggodalom nélkül sehova elengedni. Elgondolkozott valamin és fél percig bámult maga elé, mire mély levegőt vett és rám nézett. Mosolygott..de nem igazi örömmel. - Menj, készülődj össze. Hét órára oda kell érni a megbeszélt helyre. - Kiment a szobámból és hirtelen csend vett körbe. Felültem és az ágy szélére vonszoltam magam. Eközben az egyetlen zaj, amit hallottam a takaró suhogása volt. Elcsoszogtam a fürdőszobáig és elkezdtem a reggeles rutinom. Fürdés, haj- és fogmosás, törülközés, hajszárítás, sminkelés, öltözés. Vissza siettem a szobámba, mert az idő 5:47 volt. Ruha, ruha, ruha..merre van? Megláttam, hogy a székemre kikészítette anyu, nagyon megkönnyebbültem. Hála az Istennek..legalább nem fecsérlem az időt. Felkaptam a textil anyagokat és már 6:03 volt. Lementem és még a TV-t sem volt bekapcsolva. Megreggeliztem és vettem fel a cipőmet, mikor láttam, hogy a telefonom fent maradt, szóval visszasiettem érte.
Az út viszonylag csendben telt és hamar a célállomáshoz értünk. Semmi kedvem nem volt ilyen korán egy halom tizenkilenc-húsz éves között lenni. Nem volt visszaút. Kiszálltam és a bőröndömet kivettem a csomagtartóból. Anyu a kinyitott kocsiajtóban ült és figyelt. Odahúztam hozzá a kis, fekete, gurulós táskát és megálltam. Felállt és megölelt.
-Nagyon vigyázz magadra! Nem muszáj hívnod..kivéve ha van kedved illetve amikor kedved tartja.
-Te is..szeretlek! - Elengedtem és az irányt a buszok felé. Sokak már ott voltak, de nem ismertem senkit. A jármű hátulja felé igyekeztem, ahol a sofőr helyezte a táskákat a helyükre.
-Nincs semmi olyan gyógyszer vagy egyéb dolog amire szükséged lehet az út során? - kérdezte dörmögő hangon. Megráztam a fejem. - Nem lesz túl sok pihenő!
-Nem gond, ami kell az nálam van, de köszönöm. - Hátat fordítottam, majd felszálltam a buszra, ahol rögtön kiszemeltem magamnak egy hátsó helyet. Láttam, hogy minden ottani ülés foglalt kivéve egy. Nem fogok előre ülni! Istenem..egy normális hely van és ott is ülni fognak mellettem. Elindultam és a személy észre vett..egy fiú.
Ahogy rám nézett, mint ha felismert volna. Éreztem ahogyan vörösödöm, de ezzel nem foglalkoztam. Felkelt és beültem az ablak mellé, majd zavartan Ő is elfoglalta a helyét.
-Öhm.. - kezdte mondandóját. Nagyon értelmesen próbál egy lánnyal beszélgetésbe enyeledni.. Ránéztem és folytatta. - Dylan vagyok..Dylan O'Brien. - Nagyszerű!
-Én meg Molly.. Molly Gilbert. - Összeráncolt homlokkal nézett maga elé, közben bedugtam a fülhallgatómat a fülembe és elkezdtem zenét hallgatni. Álomba merültem..
Sziasztok!
Nos, a történet kezd beindulni. Sajnos elég lassan, nagyon sajnálom! Leírtam az okokat, hogy miért itt megtalálod.
Remélem eddig tetszik mindenkinek!
Ha igen kommenteljetek, nyomjatok egy ,,+1" gombot és várjátok a következő részt! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése